Skip to content

A daganatos megbetegedések dietoterápiája

A daganatos megbetegedések leküzdésében segítő étrend és megfelelő étrendkiegészítők kombinálása döntő kérdés lehet különböző ráktípusok legyőzésében.

Hogy kezdjünk el küzdeni a kialakult kór ellen?

Ez roppant összetett kérdéskör, ugyanis számos dolog vesz részt a daganatok kialakulásában.

Az elsődleges szempont, amely kulcsfontosságú tényező az a vitaminhiány. Vitaminhiány következtében számos enzim működése szenved zavart, melynek következtében szervek, mirigyek működési zavara áll be, a szervezet védekező képessége leromlik, gyulladások keletkeznek, majd idővel megjelennek a sejtszaporulatok, melyeket daganatoknak nevezünk. Ebből kifolyólag a személyre szabott, lehetőleg vérkép analízishez kötött vitaminpótlás szükséges, hogy elkezdjük feltölteni a szükséges vitaminraktárakat, hiszen, ha nem megfelelő az immunrendszerünk működése, nem lesz mi a daganatos sejtek ellen küzdjön. Tehát 1.szempont: vitaminpótlás.

A következő fontos tényező az étrend. Tehát 2.szempont: megfelelő étrend. A daganatos sejtek glükóz, azaz cukor igénye magas, hiszen gyorsan osztódnak, folyamatosan kell nekik az energia. Ebből következik, hogy az elsődleges táplálékukat, azaz a cukrot teljesen ki kell iktatni. Aki kicsit is tájékozott táplálkozástudomány terén, abban biztos megfordul a kérdés, hogy akkor mi van a szénhidrátok csoportjával, hiszen minden szénhidrát glükózként hasznosul. Igen, habár a szénhidrátok teljes kiiktatása abszolút nem szükséges (hiszen az idegrendszerünk működésére fordítódik az így hasznosult glükóz jelentős része, illetve egyéb élettani folyamatokhoz is szükségünk van szénhidrátokra), azonban csak mérsékelve javasolt fogyasztásuk és csak a teljeskiőrlésű, lehetőleg gluténmentes változatok javasoltak. A teljeskiőrlésű és egyéb lassan felszívódó szénhidrátok azért is fontosak, hogy a vércukorszintünket normál zónába csökkentsük, hiszen az emelkedett vércukorszint egyenes út a rák kialakulásához ettől függetlenül is. Ha a vércukorszint nem normalizálódik (azaz a céltartomány: 5,2-5,5), minden más hiábavalóság lesz. Ezenkívül az étrend legyen vitamindús: nyers zöldségek, kevés, de szükséges bogyós gyümölcsök a magas C-vitamin és flavonoid (erős antioxidáns) tartalom miatt. Törekedjünk arra, hogy leginkább élő ételeket fogyasszunk és ne főtt ételeket. Törekedjünk a gyulladáscsökkentő étrend követésére (csontleves, kelbimbó, pisztráng, kelkáposzta, kamilla, brokkoli, tőkehalmáj és olaja, kurkuma, édesburgonya és egyéb alapanyagok, melyek összeállításában keressetek bátran minket), hiszen ezen ételek fogyasztása sok esetben függ a műtétek időpontjától is, mivel vérhígító hatással bírnak. Ebből kifolyólag kiemelendő, hogy csak képzett szakember segítségével javasolt összeállítani a személyre szabott táplálkozási programot és annak menetét.

3.szempont: daganatölő, természetes étrend-kiegészítők alkalmazása: Nagyon fontos szerepet játszanak a daganatos megbetegedések leküzdésében a különböző gyógygombák, melyek alkalmazásának sikerét egyre több tudományos kutatás támasztja alá. Az egyik kiemelkedő ezek közül a Ganoderma, azaz másnéven pecsétviaszgomba is, melyet keleten előszeretettel alkalmaznak kemoterápiás szerként is.

De, ami a legfontosabb és a legkönnyebb út is: a megelőzés:

1.Vírusírtás:

Egyre biztosabb, hogy különböző magzati korban átadott, krónikusan jelenlévő vírusok (pl. Epstein-Barr vírus) és egyéb felnőtt korban elkapott vírusok szintén okozói a daganatok kialakulásának, így a vírusírtás is kiemelten fontos szempont daganatos megbetegedések megelőzésében, melyben szintén szívesen segítünk a hozzánk fordulóknak, hiszen a prevenció, azaz megelőzés itt is kiemelt fontossággal bír, hiszen sokkal könnyebb megelőzni, mint kezelni az adott betegséget.

2.Megfelelő vitamin, ásványi anyag és nyomelem pótlás

Itt nagyon fontos kiemelni, hogy az emberek többsége bár szed alapvető vitaminokat, arról azonban nagyon kevés szó esik, hogy azokat helyesen (úgy, hogy egymás hatékonyságát erősítsék) hogyan is kellene alkalmazni, arról nem is beszélve, hogy sajnos anyagi okokból kifolyólag a molekulaforma sem felszívódó formában van jelen a legtöbb készítményben, így még inkább indokoltabb szakember segítéségét kérni. Hoztunk is két példát, melyek gyakran jönnek velünk szembe a Pácienssel való konzultáció során:

  1. példa: A D3 vitamin pótlása. Nagyon fontos tényező, hogy az önmagában alkalmazott D3 vitamin nemhogy nem egészséges, de káros is tud lenni, ugyanis K2 vitamin nélkül a lágyszövetekben (azaz például az erekben) rakódik le az általa szállított kálcium (és nem a csontokban), ezzel nagyon hatékonyan járulva hozzá az érelmeszesedéshez (Magyarországon 1.helyen áll mortalitási rátában a szív és érrendszer eredetű halálozás!). Tehát mindenképpen K2 vitaminnal együtt alkalmazzátok és ezenfelül A vitamin és magnézium is szükséges ahhoz, hogy minél hatékonyabban tudjon hasznosulni.
  2. példa: A magnézium pótlás. Magyarországon az emberek 97%-a szenved magnézium hiányban. Amikor már megjelennek az ehhez kapcsolódó tünetek pl. izomgörcs, akkor már erős hiányról beszélünk. Azonban itt is fontos felhívni a figyelmet arra, hogy a legtöbb készítményben magnézium-oxid található, amely eleve nem felszívódó forma, de maga az oxid egy szabadgyök, ami jelentősen terheli az immunrendszert is, mivel rákkeltő, így egyből azt az utasítást kapja, hogy el kell pusztítani. Kerüljétek a magnézium-oxid fogyasztását, helyette válasszátok a jól felszívódó formákat, kérjétek szakember segítéségét!
  3. példa: Stressz csökkentés, rendszeres testmozgás (legjobb szerotonin (boldogság hormon) növelő tevékenység)
  4. példa: Nehézfém kivezetés (erről a későbbiekben bővebben is írni fogunk)
  5. példa: Tiszta, magas tápanyagsűrűségű étrend követése, bélflóra specifikus táplálkozás

Tudtad?

Napi 1 db gomba és 1 tenyér zöldleveles zöldség 86-89% -al csökkenti a mellrák kialakulását.